A levegőleválasztó egység egy gázleválasztó berendezés, amely cseppfolyósítja és frakcionálja a levegőt, végül oxigénre, nitrogénre és más hasznos gázokra választja szét. Légleválasztó üzemként is ismert. Minimális üzemi hőmérséklete 77K. A 19. század végén a levegőt még "állandó gáznak" tekintették, később azonban kiderült, hogy a levegő nagyon alacsony hőmérsékleten cseppfolyósítható, és az oxigén és a nitrogén eltérő forráspontja miatt az oxigén és a nitrogén elválasztható a cseppfolyósított levegőtől. Az első kereskedelmi forgalomban lévő oxigéngenerátort 1903-ban gyártották, kezdetben csak gázhegesztésre és fémek vágására használták. A nitrogénműtrágya-ipar nitrogént igényelt, ezért oxigéngenerátorokat fejlesztettek ki az oxigén és a nitrogén egyidejű előállítására, és átnevezték őket légleválasztó egységekre.
A légleválasztó egységek nagyméretű{0}}rendszerekké fejlődtek, amelyek olyan modern tudományos és technológiai vívmányokat foglalnak magukban, mint a turbinakompresszorok, turbina-tágítók, lemezes-hőcserélők, mikroszámítógépek és molekulaszita-adszorberek. Ezek a fejlesztések a légleválasztó berendezések folyamatos tökéletesítéséhez és fejlesztéséhez vezettek. A berendezés légnyomása magas nyomásról (20 MPa) alacsony nyomásra (1 MPa alatt) csökkent, és az egységnyi termékre jutó energiafogyasztás is fokozatosan csökkent (1,5-ről 0,6 kilowatt-óráról oxigénköbméterre). A modern légleválasztó egységek különféle kapacitású és tisztaságú gáz- vagy folyékony halmazállapotú termékeket, valamint ultra{10}}nagy tisztaságú oxigént és nitrogént is képesek előállítani. A levegőleválasztó egységek számítógépes vezérléssel a felhasználó igényei szerint állíthatják be a termékek mennyiségét, így gazdaságos oxigénfelhasználást érnek el.
